csiszolódunk

Először is köszönöm mindenkinek a tanácsokat, tapasztalatokat, amiket az előző bejegyzésemre írtatok (e-mailben is kaptam jó párat). Nagyon sokat segítetek abban, hogy megnyugodjak és ne görcsöljek dolgokon, és lassan ki is alakul a kis életünk rendje. A szoptatások időpontja még elég képlékeny, de abban Andris nagyon ügyes, hogy éjszaka 4-5 órát is alszik, nappal is általában hármat. Nappal általában kétszer többé-kevésbé ébren marad két szoptatás között, ilyenkor elvan a cumival, nézelődik, vagy néha nyűgösködik és azért nem alszik. Napközben lent van velünk a nappaliban, vagy a szoptatós párnán pihen, vagy a babakocsiban. Délután a teraszon alszik a babakocsiban. Sétálni még nem voltunk, bár napok óta tervezzük, de most elég taknyos (meg ma nem volt szép idő, bár végül kisütött a nap, de addigra már lefeküdtem aludni). Voltunk az orvosnál tegnap este, azt mondta, nyugodtan menjünk így is sétálni, ha jó idő van, jót tesz neki. Felírt orrcseppet meg egy homeopátiás cseppet a megfázására, meg kúpot, ha belázasodna, de szerencsére ezt megúsztuk, azt hiszem. A taknyosság már nagyon idegesítette tegnap, alig kapott levegőt és emiatt a szopizás is nehezebben ment, kicsit kevesebbet evett, gondolom, hamarabb elfáradt. Az orrcsepp (gyakorlatilag kamillás tengervíz) nagyon sokat segített, ma már nem volt olyan szörcsögős.
A szoptatás-büfiztetés-pelenkázás-altatás kérdésben pillanatnyilag a következő módon járok el: nappal, ha nincs átázva, először szoptatok és utána teszem tisztába. Ilyenkor úgysem alszik el mindig, de ha jóllakott, van, hogy a pelenkázás se zaklatja fel és el tud még aludni utána kis ringatással, esetleg cumis rásegítéssel. Éjszaka előbb tisztába tétel, utána cici. Alapvetően a kisfiam nem egy nagy büfizős, még ha 10-20 percet várok, akkor sem nagyon jön a büfi vagy a bukás, a csuklás annál gyakrabban. Viszont a szopi után néhány percre teljesen beájul, ilyenkor nagyon könnyen elalszik. Ezért már két éjszaka óta azt csinálom, hogy a szopi után max. öt perccel leteszem a kiságyba akkor is, ha nem nagyon volt büfi, majd leoltom a villanyt és ott maradok mellette, hogy ha bukna, gyorsan fel tudjam venni. Általában még nyöszög egy kicsit, de már félálomban, néha csuklik, pukizik vagy trottyant egyet, de utána elnyugszik és öt perc múlva mélyen alszik, cumi nélkül. Ha viszont hosszabb ideig próbálnám büfiztetni, csak jobban felébredne, és akkor sokkal nehezebb elaltatni (még cumival is, mert folyton kiesik a szájából, meg szerintem tovább ébren tartja magát vele). Szóval egyelőre úgy tűnik, ez működik.
Ja igen, napközben mosható pelenka van rajta, az egyik fajta nagyon bevált, még egyszer se ázott át (a többi szerintem amiatt nem jó még, mert egy kicsit nagyok rá, és nem lehet olyan passzosan ráadni). Éjszakára inkább marad az eldobható, mert hosszabbakat is alszik, meg azért beázás szempontjából abban még mindig jobban bízom - bár azzal is előfordulnak balesetek, főleg ha az ember elfelejti dél felé irányozni a fütyköst.
Az orvosra picit visszatérve: 3770 grammnak mérte Andrist viszonylag friss pelenkában és bodyban, a hosszát pedig 53 centinek, ami persze nem egzakt tudomány, de én is úgy látom, hogy már sokkal jobban kitölti a 3 hónapos rugdalózókat, mint két hete. Andris nagyon jól tűrte a vizsgálatot, pedig egész nap nyűgös volt, úton a dokihoz is ordított. Tetszett neki a néni biztos, egyébként nekünk is szimpi volt. Hozzá fogunk járni, itt van a faluban; a múlt héten valami kongresszuson volt, és a szomszéd városba mentünk el egy orvoshoz, aki szintén szimpatikus volt, de ez a nő közelebb van, még gyalog is el tudok menni. Andrissal nagyon elégedett volt, mondta, hogy a megfázását leszámítva minden teljesen rendben van vele (illetve még azt vette észre, hogy a bal heréje egy picit meg van duzzadva, de majd elmúlik, mondta), a születési súlyát kb. visszanyerte, figyelmes, élénk, szóval minden OK.
Én napról napra jobban vagyok, mind testileg, mind lelkileg. A császársebet már csak halvány kellemetlenségként érzékelem néha (pl. ha a jó gyermek beletapos), a mellem nagyon sokat javult az elmúlt napokban, szerintem egy hét, és kutyabaja se lesz, de már most leírhatatlanul jobb, mint egy hete. Folyton ennék, de ez normális, azt hiszem. :) Egyre kiegyensúlyozottabbnak is érzem magam, és nagyon hálás vagyok a kisfiamnak, hogy ilyen könnyű dolgom van vele (mert tényleg úgy érzem), na meg Dezsőnek és az anyukámnak, hogy csak Andrissal kell törődnöm, minden egyebet levesznek a vállamról.
A kedvenc pillanatom a nap folyamán (kb. hétszer fordul elő 24 óra alatt): közvetlenül a szoptatás után egy-két perccel, még a büfiztetés előtt, amikor Andris csukott vagy fennakadt szemekkel, elégedetten piheg az ölemben, a kis arca akaratlan mosolyra (pontosabban vigyorra) húzódik. Ez még biztos nem igazi mosoly, csak a gyomor és az arcizmok között valami rejtélyes összeköttetés, de sose marad el. Nagyon csípem.
Végül egy képecske (nézzétek el a tót tésztaképemet):