Szóval két napja felébredtem, és arra eszméltem, hogy 30 éves vagyok. Mikor történt ez? Az utolsó emlékem az, hogy kb. 23 vagy maximum 25 éves vagyok, semmi nem sürgős, kicsit még tanulgatok, kicsit már dolgozgatok, és jó ez így. Aztán nesze, egy ekkora meglepetés. Kicsit körülnéztem: férj, gyerek, lakás, autó, eddig nagyon ígéretes. Aztán elgondolkoztam: 30 éves vagyok, van egy fél diplomám, vagyis nulla, és - ha az Európai Parlamentben eltöltött fél éves gyakorlatot nem számítjuk - soha életemben nem volt egy rendes munkahelyem. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne dolgoztam volna eleget itthonról, de amikor majd két-három év múlva, a második gyerek után - remélhetőleg - el akarok helyezkedni valahol, akkor ez elég furcsán fog kinézni.
A diplomával az a helyzet, hogy iszonyatos, masszív blokk van bennem a szakdolgozat megírásával kapcsolatban, ami teljesen rám telepszik évek óta. A probléma tulajdonképpen az, hogy nem tartom magamat képesnek egy érdemi dolgozat megírására, nincsenek gondolatok a fejemben, nem értek ahhoz, amit évekig tanultam, egyszóval, mondjuk ki - és nem csupán ebből a tényből levonva a konklúziót -: pályát tévesztettem, na. Szeretek olvasni, igen. Ez azt jelenti, hogy irodalmárnak, irodalomtudósnak, irodalomtanárnak vagy akárminek kéne lennem? Nem. De jó lett volna, ha erre vagy 10-12 évvel korábban rájövök...
Oké, tegyük fel, hogy megírom a szakdolgozatot. Valamennyit már írtam két évvel ezelőtt, és most apránként írogatok még hozzá. Ha nem röhögnek körbe az egyetemen, hogy 12 (!) évvel ezelőtt megkezdett tanulmányaimat most szeretném befejezni, akkor leadom a szakdolgozatot. Csakhogy! Ezután még írnom kell egy tanári szakdolgozatot is - röpke 20-30 oldal, egy hétvége alatt megvan, oké -, majd államvizsgát és tanári képesítővizsgát kell tennem. Na ettől ver csak ki aztán a hideg veríték. Ehhez ugye haza kell menni, könyvtárban ülni napokat, de inkább heteket, közben Andrist fogalmam sincs, hova teszem. De ne szaladjunk előre: itt van ez a dolgozat. Andris jó gyerek, sokat alszik napközben, haladhatnék. De csak bámulok a képernyőre, nézem a már leírt szavakat, kavarognak gondolatok a fejemben, de nem bírom koherens formába rendezni őket, ha meg mégis sikerül, elkeseredem, milyen kevés. És mivel ezt kéne csinálnom, sajnálom az időt bármi másra, a ház romokban, mirelit kaján élünk, Andris takarít, nekem csak ki kell mosnom a ruháját. És este úgy fekszem le, hogy semmivel nem jutottam semmire, mégis hullafáradt vagyok, de nem tudok elaludni, mert azon szorongok, hogy nem jutottam semmire... És ez így megy már jó ideje. Azt pedig, hogy hagyjam az egészet a fenébe, mégsem tudom elképzelni. Egyrészt a teológián már végeztem, de nem kapok diplomát, amíg nincs egy másik tanári diplomám. Ezt sajnálnám kárba veszni (bár szerintem se magyar-, se hittantanár nem leszek az életben). Legszívesebben belekezdenék valami egészen másba, aminek több köze van az élethez: szüléssel és gyerekneveléssel, környezettudatos életmóddal, testi-lelki egészséggel kapcsolatos dolgokba. De ha valamit megtanultam magamról 30 év alatt, az az, hogy nem vagyok elég kitartó és állhatatos. Szóval semmi új projekt.
Egyébként ez a vidám évforduló nagyon jó volt arra, hogy elgondolkozzam a főbb jellemvonásaimról. Úgy látszik, kellett ennyi idő, hogy bizonyos dolgok leessenek. A
kép nem túl vidám. Nem vagyok megbízható, se szorgalmas, se kitartó, ugyebár, viszont azt gondolom, nekem mindent lehet (ezért késem el mindig mindenhonnan, ezért adtam le minden házi dolgozatot kb. egy héttel a határidő után), és nagyon nehezen bírtam beleverni a fejembe, hogy nem érdemes küzdeni olyan emberek szeretetéért, akiknek nem vagyok fontos. Mindig nagy potenciált láttam saját magamban, de ma úgy érzem, nem sokat valósítottam meg mindebből, a potenciálra meg nem lehet büszkének lenni. A pozitívum az, hogy most már legalább látom ezeket a dolgokat, és minden nap új lehetőségem van arra, hogy változtassak rajta. Hogy ehhez a felismeréshez 30 év kellett, az nem túlságosan hízelgő a szellemi képességeimre nézve, amelyekre ezek szerint mindeddig alaptalanul voltam büszke. :)
Egyébként nem rossz harmincévesnek lenni, főleg hogy lemaradtam valahol huszonötnél, és még mindig annyinak érzem magam. Persze ha a tükörbe nézek, kénytelen vagyok szembesülni a testem kis árulásaival: a szarkalábakkal és egyéb ráncokkal (tavaly még nem tudtam ráncolni a homlokomat, most meg tessék), a gyülekező ősz hajszálakkal, na meg az egész terhesség utáni alakkal, mamihusival úgymond (és akkor nagyon kedves voltam), amelyen egy centit sem sikerült faragni közel 11 hónap alatt. Tegyük ehhez hozzá, hogy szinte semmit nem csinálok a házon kívül, itthon vagyok Andrissal, néha elolvasok egy könyvet, Dezsővel jókat röhögünk esténként, és ha még azt is elárulom, hogy jól érzem magam így, és csak néha hiányzik egy mozi, egy kis társasági élet, egy jó tánc (meg mondjuk gyakran a szeretteimmel és barátaimmal való találkozás, de ez nem az életkor, hanem a távolság miatt van), akkor elég jó képet kaptok arról, mit tett velem ez a három évtized. :)
Egy nagyon kedves régi barátnőm jelezte nemrég, hogy most már aztán rólam is olvasna a blogon, nem csak Andrisról. Szerintem már bánja, hogy ezt mondta. :)
19 megjegyzés:
Nem én voltam, bár lehettem volna, aki Rólad is hallani akart. Ezt a számvetést talán kissé depissé tette a belga éghajlat. Ne felejtsük el, hogy kitartóan neveled Andrist (most éppen takarítani tanítod...) és az nem semmi! Mint magyar szakos tanár, ha akarod, segítek abban a fránya két szakdolgozatban, mert tényleg nem szabad veszni hagyni azt a diplomát. Mindegy, hogy mit csinálsz majd később, de egy felsőfokú flepni nélkül ma már nem csinálhatsz semmit. (Volt egy kolléganőm, aki katolikus teológusdiplomával nemzetközi referensként dolgozik ma is az OKM-ban) Ne nyűglődj most a szakdolgozaton, ha nem megy, hagyd a fenébe pár napra. Ha akarod, hogy segítsek, akkor küldj közvetlen emilt, tudod a címemet. Fel a fejjel, mert van - mi lenne, ha nem lenne fejed?! brrr, rossz elgondolni. Csók SZPG
Hu, Jucika, nekem is sokminden eszembe jutott amig olvastalak.
Pl hogy amig szoptatsz, addig ne is almodozz a mamihusi lefaragasarol, nem erdemes. Majd utana.
Aztan remek kis ranctalanito kremek vannak mar, en is azon elek evek ota, es nekem ez mar jot tesz depi ellen;-))) A gyakori hajfestessel egyutt;-))
Amig meg ilyeneket leirsz, hogy estenkent a Dezsovel jokat rohogtok egyutt, es tkeppen nem is vagysz masra, addig nincs is veled meg az eleteddel semmi baj. Egyszeruen abszolut a helyen vannak a prioritasaid.
Na marmost. En holnap leszek 36. Es lassan en is a "denial-ban" elek ezzel kapcsolatban.
Viszont van jo hirem: van elet a harmincol tul is. En is nemreg kezdtem uj palyat (azutan, hogy elobb ket egyetemet majdnem elvegeztem (32 es 34 evesen, hehe, szinten a dolgozatom hianyzik:-) Es az egyik teologia, aminek mar szinte semmi ertelme nincs, hogy befejezzem, de ha mar elkezdtem...).
Es ez "szüléssel és gyerekneveléssel, környezettudatos életmóddal, testi-lelki egészséggel kapcsolatos dolgok" tok jo otlet, ugye mi mast is mondhatnek, en is ezt csinalom. Mas perspektiva, tok erdekes, es mindent lehet valami konkretumhoz kotni. Elotte egy par evig azert idegeskedtem azon, hogy ehhez mar tul oreg vagyok, de aztan kiderult, hogy megsem. (amugy van 62 eves osztalytarsam is.)
Es elotte nekem is csak a teol diplomam volt, amivel egy kicsit dolgoztam otthon, de mindvegig tudtam,hogy az nem en vagyok, es nem fog sehova se alakulni. En is itt a pszichiatrian dobbentem ra, hogy je, 35 eves vagyok, es ez az elso rendes allasom, amit raadasul imadok, ertelmesnek tartok, es terveim vannak vele. (egyebkent az is segit nekem a tulelesben, hogy sokszor a pacienseimhez hasonlitaom magam, es akkor rogton rajovok, milyen jo dolgom is van, hoho, de tenyleg.)
Amiket pedig most tanulsz magadrol, es eszreveszel, az nem azt jelenti, hogy na, ez vagy te az elmult harom evtized minden hiabavalosagaval, hanem ez vagy te, aki egy szemelyisegeben ero, onismerettel rendelkezo, gondolkodni es disztingvalni kepes ember. Azzal, hogy eszreveszed, ki vagy, mit akarsz, mik a gyengeid, mik az erossegeid, satobbi, eppen azt az erot mutatod meg, hogy kepes vagy fejlodni, megerteni dolgokat, satobb, es igy iranyitani az eletedet is.
Szoval igy kivulrol azert nem tunik annyira borusnak az eleted. Szamomra a teologian te voltal az egyik legjobb fej ember, ezert olvasom meg ma is a blogodat es erdekel, hogy mi van veled. A teologia meg amugy egy szarsag, ha tenyleg nem adnak diplomat annak, aki evekig ott tanul, akarhogyis talaltak ki a programot. Ez a resze engem felhaborit, mert augy meg csak egy papir, amiert mar megdolgoztal.
Amiket irok, lehet, hogy ilyen nagyokos es a mindent megelt bolcs ember tanacsakent hangzik, de ne dolj be ennek, szo sincs rola. Csak lattam par hasonlosagot kettonk kozott abban, amit leirtal, es igy hat evvel kesobbrol azt a sekelyes kis uzenetet kuldom, hogy ne aggodj, minden rendben lesz es meg elotted az elet;-))))
(Hu, ha ezt vmelyik szajk tanarom hallana horogne...)
na, most abbahagyom, ugyis jon meg mindenki:-)) csak meg annyit, hogy Andrissal otthon lenni, az nem "csak", hanem az minden. Kerdezd meg Andrist:-) (persze tudom, hogy ezt te is tudod.)
Ja, es koszi, hogy ezeket megosztottad velunk, en a magam reszerol megtisztelve erzem magam, hogy ebbe engedtel belenezni.
Mennyire jó fejek vagytok. :) SZPG, köszi a felajánlást, jó tudni, hogy ha nagyon megszorulok, besegítesz. Cec, te pedig egyébként a példaképem vagy; amikor titokban arról ábrándozom, hogy belekezdek valami újba, mindig veled példálózom magamnak, hogy te is mennyire élvezed, amibe belevágtál. Én érzem magam megtisztelve, hogy ilyen virtuális barátnőim vannak. :)
Kedves Juci!
Képzeld el, 4 diplomám van! Sőt már 29 évesen is 4 volt. Képzeld el, nem a szakmáimban dolgozom, sőt valószínűleg sosem fogok, bár az egyiknek egy kis részét használom.
És képzeld el, itthon vagyok 4 éve a srácaimmal, és EZ AZ ÉLET MARI NÉNI, bohóckodom mindenféle fordítással, meg projektekkel, de ennél többet, teljesebbet sosem fogok tenni. Tudom, hogy hamarosan véget érnek ezek az éveim, így kicsit irigykedem is, hogy ti majd lassan elkezditek tervezni a másodikat, és hogy milyen jó babaszag lehet nálatok....
Cecil: riszpekt, azért is, hogy ilyen jól megfogalmaztad! :)
PS: Tényleg könyvtárban kéne ülnöd naphosszat? Nincs más megoldás? Szólj ha kell segítség!
Drágaságaim, azért vigyázzunk egy kicsit: a mai Magyarországon kell majd élnie Jucusnak. Itt diploma nélkül nem számíthatsz értelmiségi munkát jelentő állásra. Azt a hülye flepnit ki kell szorítani, akármilyen kínosak a szabályok.
Itthon a kétkeresős családmodell kényszerűség, nemcsak anyagi okokból, hanem azért is, mert ha az egyik elveszti az állását, akkor legyen ott biztos alapként a másik jövedelme. Jucus, vagy Te olyan jó fej, hogy ha Andris nagyobb lesz, akkor kiszorítod a diplomát. Ne hagyd bennük. Igaza van Cecilnek, most az a jó, hogy röhögcséltek Dezsővel, ez oldja a gyerekneveléssel kapcsolatos felelősségérzetből adódó feszültséget.Élvezd csak nyugodtan a mostani életedet, egy kismamának ez jár. Lesz majd idő, amikor sokkal könnyebebn rászánod magadat a szakdolgozatra meg a vizsgákra. Csók, SZPG
Norka, igazad van, ez az élet, és lehet, hogy ez ebből posztból nem derült ki - bár talán a blog egészéből nyilvánvaló -, de én élvezem is, sőt pont azt írtam, hogy nem nagyon van igényem többre. De számomra nem is az a kérdés, hogy meg tudom-e szerezni a negyedik diplomát, hanem az elsőnél tartok. :) Ebben pedig SZPG-vel értek egyet, minimum egy diplomára mindenképpen szükség van, akkor is, ha egészen mást fogok csinálni. Ilyen szempontból tehát kényszerpályán érzem magam. És sajnos halogattam már annyit a dolgot, hogy nemigen tudom pihentetni még egy-két évig, ráadásul miért lenne egyszerűbb majd két gyerekkel, mint most eggyel? (Bár Simon Eszter barátnőm két gyerek mellett írja a doktoriját, akik közül még a nagyobbik is csak most volt kétéves, és 180 oldalnál tart, úgyhogy megariszpekt.)
Tehát ne értsetek félre, nem becsülöm én le az anyaságot, sőt - most úgy érzem - képes lennék még vagy tíz évig ezt csinálni, de sajnos a realitás más lesz, ha egyszer hazamegyünk innen.
Ennyit pontosítani akartam a képen, de nagyon jólesnek a szavaitok. Azért külön hálás vagyok, hogy egyikőtök se mondta azt, hogy "ugyan, ne nyavalyogj már, kösd fel a gatyát és írd meg azt a rohadt dolgozatot, mi olyan nehéz azon?" :)
Judit, jó volt ez a poszt! Ilyen gondolatok szerintem mindenkit gyötörnek néha, attól függetlenül, hogy hány diplomája van, hány állása volt, és hány kiló felesleg van épp rajta. Szerintem ez jellemző a mai világra, hogy az ember úgy érzi, nem lehet elég jó, sehogyan sem. Ha van karriered, de nincs családod, az a gáz, ha fordítva, akkor meg az.
Szerintem a diplomádat semmiképpen se hagyd veszni!!! Ha nekiülsz, lehet, hogy pár nap múlva már belejössz a munkába. Összeollózni meg bármit össze lehet, szerény bölcsész tapasztalataim szerint:)
Az meg, hogy most egy kisgyerek szárnypróbálgatásait kíséred nap mint nap, az nem semmi, hanem MINDEN, ő ettől lesz boldog ember, hogy ott vagy vele (tanítod takarítani:), stb.
Szóval üdv harmincon túl, a java még csak most jön:)
Puszi
Bori
Utólagos engedelmeddel idéztem egy mondatodat!
Amúgy nagyjából másfél éve olvaslak, csak nem kommentelgettem. :)
Jó lesz ez a következő 30 is, hidd csak el...
Kedves Juci!
A 30. betöltése nekem is „nehezemre esett”. Igaz, hogy ebben én csak a fiatalság elszáguldását sajnálgattam. (Az 50. még megrázóbb „élmény” volt…)
Ami viszont elmúlt, azon ma már nem tudsz segíteni. Nem volt szerencsés, hogy nem diplomáztál le, mert gyerek (sőt:kettő) mellett ez már nem nagyon fog menni! (Nem minden élmény, amit megteszünk, de kötelességből is sok mindent véghezvisz az ember…)
Ez lehet tanulság, de mindennek ellenére: hidd el, meg fog oldódni az állás mikor a gyerekektől már tudsz dolgozni! Olyan állásod lesz, amilyet szeretsz! Most ne is foglalkozz vele! (Apám mondta valaha a sokszor aggodalmaskodó húgomnak: ne akarj mindent Te magad megoldani, bízz valamit az Istenre is!)
oVo
Bori, nem is mondom, hogy semmi, sőt éppen nagyon élvezem. Azt hiszem, semmi jelentősebbet nem hoztam létre életemben, mint ezt a kis embert. :)
Ada, és csak most szólsz??!! :)
oVo: azért még nem adom fel, másnak is sikerült már. A szakdolgozat megírását sajnos nem hagyhatom a Jóistenre, de sok minden másban rá hagyatkozom.
Egen. Csak most. :) Nagyon élveztem végigkísérni a babavárós korszakodat is!
Na, azert megiscsak megkaptad, hogy meg kellett volna irni azt a dolgozatot, ejnyebejnye....
A gyerek mellett nem fog menni hozzaallas telleg az 1-2-vel korabbi generacio tapasztalata, de sztem a mi helyzetunk azert mas. Egy csomoan gyerek mellett csinalnak mindent.
Annyit akartam meg irni, mikor lattam, hogy a Simon Eszterrel peldaloztal, hogy ne hasonlitsd magad senkihez. Peldanak mongyuk jo, de arra, hogy meg nyomorultabbul erezd magad emiatt, arra nem. Majd te is megirod a tiedet. (Ahogy en is az enyemet, amint kitalaltam a konkret temat:-)))
Es bebe minden karogonak, mire az ikreim iskolaba mennek, addigra a jelenlegi harom sulimat befejezem, sot, eppen bele fogok kezdeni a negyedikbe, hoho. Es azt is meg fogom csinalni, csakugy, mint ezeket. Persze, tudom, Amerikaban aranyeletem van. De azert azt nem hiszem, hogy csak ezen mulik.
De ha mar itt tartunk, meddig maradtok Belgiumban? Ott nem lehet valamit csinalni?
Szia Juca!
En is olvaslak am szorgosan, csak nem vagyok az a kommentelobajnok ;)
Igaz, hogy egyelore meg gyerek nelkul (ugyhogy konnyitett palyan), de en is elkezdtem egy uj sulit, mert az elso diplomammal nem lennek elegge hiteles almaim allasaban. Otthon meg tudtam volna oldani, de "szerencsere" kenyszerpalyara kerultem itt Zurichben, es szuksegesse valt. Es tudod mi tortent? ELVEZEM! :D Elvezem, hogy teljesen mas emberek kozott vagyok, elvezem, hogy maskepp kell az agyamat hasznalnom, es elvezem, hogy megint tanulhatok. Szerintem talad meg abban a franya diplomamunkaban az oromot! Ja, es nem akarj azonnal irodalmi Nobel-dijat nyerni vele, ez nem az a tornagyakorlat, azzal raersz a kovetkezo muvedig. Csunya dolog, de a diplomamunka letudos ugy, amit tisztessegesen meg kell csinalni, de senki nem varja el toled a csodat.
Na puszi neked es az egesz kis csaladnak, boldog 30-cat, es ha hulyesegekrol akarsz olvasni, akkor itt van a blogom, amit nemreg kezdtem: http://kivancsikoriander.blogspot.com/
no bébi, a régi kedves barátnők örülnek ám, hogy hallanak magáról. no para. a harminc az ilyen. én sem tudok semmit felmutatni, nyugi. se lakás, de autó, se pasi, munka vagy karrier vagy mianyavalya is csak fenntartásokkal. oszt mégis megy. valamerre, ki tudja. de azért ha hazajöttök, muszáj találni egy bébiszittert, mert el kell menni moziba meg bulizni meg ilyenek.
a szakdogát meg tessék megírni. bölcsészkaron úgyse olvassák el. egyfelől. másfelől meg nem hulla mindegy, hogy hányast adnak rá? de totál hülyeség félbehagyni, ezt most már le kell zongorázni.
no én ennyi voltam, mert még itthon iszogatom a belgiumból szervált duvelt, és jól a fejembe szállt.
kérek még ilyeneket. ha blogolni nem akarod, mélben. aztán no para, be cool, nézz rám. :)))))
Cec: jövő nyárig maradunk itt, úgy néz ki. Azalatt még egy BA-t se lehet megcsinálni, meg ugye megint csak a kérdés, hogy hová tenném Andrist (igazából nem szeretném más gondjaira bízni, legfeljebb alkalmanként, de nem rendszeresen). Következő projektnek különben is ott van a második gyerek, ráadásul ha az első terhességem bármiféle indikátor, akkor úgyis hasznavehetetlen lesz az agyam. :)
Kini: most akkor megyek a blogodra, és megpróbálom kideríteni, mit is dolgozol és tanulsz. :)
Kelemenke, tőled meg még várnék egy beszámolót, hogy kimentek-e eléd a reptérre. Jöhet mailben is. :)
Ok, csak kerdeztem, nem art tudni a lehetosegeket. Monnyuk nekem szerencsem volt, mert a ket suli nagyresze, amit meg a mostani elott de mar gyerekekkel csinaltam, online volt. Ami meg nem, amellett ottlaktam eppen, es es a heti egy alkalomra mikor be kellett mennem scott otthonmaradt veluk, szal igy megoldhato volt. Tanulas meg alvasidoben meg a jatszoteren. (Ami szinten harom lepes volt tolunk)
A kovetkezo, amit jovore tervezek elkezdeni, az is 95%-ban online, szal itt mar felfedeztek ezeket a lehetosegeket.
Na, ennyit rolam. Hat akkor elvezd a gyerekezest. Tok jo:-)
egyebkent meg az is a szerencsmenk koszonheto, hogy az enyemek remekul elvannak egymassal, siman tudok tanulni mikor (normalisan) jatszanak. Szoval a masodik utan mar csak konnyebb lehet majd:-))
Ja, meg annyit, nemtom ki az a Kini, de tok jokat irt, egyetertek vele:-)
Hmm, ezen az online dolgon még nem is gondolkoztam, majd körülnézek, nincs-e itt is valami ilyesmi.
no bébi, küldtem magának hosszú mélt. :)
Persze, hogy senki sem mondta, hogy "ugyan bébi írd már meg azt a fránya diplomamunkát, más se halt még bele", aki meg mondta, az is szépen tette. Itt a barátaid vannak, Juci, akik simogatva mondják el az - amúgy is pozitív - véleményüket. Kritikáért - és néha talán motivációért - messzebbre kell menni. Amíg engem mindenki simogatott és mindenki megértette, hogy mért hagytam félbe a tanulmányaimat, addig nem is folytattam. Amikor padlót fogtam, hogy micsoda alakok néznek engem semmibe a skót bárban, ahol pohárszedőként (!) dolgoztam, úgy repültem haza, mint a sicc. 1 év alatt 2-t elvégeztem, és überfasza szakdolit írtam.
Nem ünneprontásnak szánom ezt, sőt. Jön majd az a motiváció, lehet, hogy onnan, ahonnan nem is várod. Vagy nem. És akkor meg kell tanulnod megbékélni ezzel.
Bocs, ez egy kicsit csernusosra sikeredett, takarózhatók az őszinte voltam silány dumájával? :-)
Megjegyzés küldése