még három ügyesség-okosság

Eszembe is jutott még három rendkívüli mérföldkő, amit muszáj megörökítenem.
Az egyik, hogy Andris immár nemcsak négykézláb közlekedik a lépcsőn, hanem a kezünket fogva lépegetve is. Nem árt persze, ha 15 centinél nem magasabb az a lépcsőfok, mert a kis hurkalábak még nem tudnak túl magasra emelkedni. Idebent nem is működik a dolog, magasak a fokok, a lépcső meg nem egyenes (mármint hogy kanyarodik), ráadásul kőből van, így csúszik, úgyhogy itt marad a mászás fölfelé, lefelé meg a cipelés. Bár már odaáll a lépcső tetejére és nyújtogatja a lábát, úgyhogy mégis elkerülhetetlen lesz a rács felszerelése, azt hiszem.
A másik, hogy egyre többet segít, ha megkérjük valamire: odahoz vagy elpakol dolgokat (na jó, lehet, hogy elég sokszor kell kérni és jó példával elöl kell járni), leveszi a szandálját és odateszi a többi cipő mellé, a pulcsit/bodyt lehúzza a fejéről.
A kedvencem a harmadik: történetet mesél. Szarvason egyszer beütötte a fejét az asztalba, persze volt egy kis elkeseredés, mi meg magyaráztuk neki, hogy bizony, az asztal kemény, vigyázni kell a fejre, mert fáj, ha beüti. Pár perccel később megütögette az asztal szélét, mondta, hogy kemm, kemm, majd a fejét megpaskolta, és mondta, hogy be, be, végül közölte, hogy eiiiii, vagyis hogy ő sírt. :) Ezt azóta napjában többször is elmondja, amikor valami kemény tárggyal találkozik. Azóta már azt is tudja, mi lesz, ha túl sok ételt töm egyszerre a szájába: ha mondjuk neki, hogy ne habzsoljon úgy, akkor köhög, mint akinek a torkán akadt a falat.