meglepődtem

Itthon látványos csak igazán, mennyi fejlődött Andris ez alatt a két hét alatt. Ahol előtte legfeljebb bútortól bútorig botorkált el, most magabiztosan fel-alá sétálgat, hozza-viszi a kezében a játékokat, könyveket, bármit. Nagyon stabilan jár, nem nagyon esik el, és arra is kezd ráérezni, hogy odakint nem mászkálunk négykézláb. Egyedül a felállás nem megy még kapaszkodás nélkül, ezért ha éppen a placc közepén van, inkább mászik, vagy segíteni kell neki felállni.
Tegnap voltunk a Little Gymben (ide járunk babatornára, vagy ahogy ők nevezik, játékos gyermekgimnasztikai foglalkozásokra), az idei második óránkon, először két és fél hete voltunk, a nyaralás előtt. A csoportunk 18-30 hónapos gyerekekből áll, akik között Andris a legkisebb és a legkevésbé agilis. A múlt alkalommal még töprengtünk is a csoport vezetőjével, hogy nem kellene-e visszamennie az előző korosztályba, a 10-18 hónaposak közé, de azoknak a csoportoknak az összetételét megnézve láttuk, hogy ott inkább egyévesek vannak, akik közül fölfelé lógna ki ügyesség szempontjából. Úgyhogy gondoltuk, jobban fogja őt stimulálni, ha a nagyobbakkal van, legfeljebb nekem lesz nehezebb dolgom bizonyos feladatoknál (pl. ahol egy kétéves már ugrál, ott nekem még Andrist emelgetve kell ugrálnom). A tegnapi órán mintha egy másik gyereket láttam volna, mint két héttel ezelőtt. Baromi ügyesen járkált, szaladgált fel-alá, már alig mászott négykézláb, értette és követte az instrukciókat, magabiztosan mászkált a tornaszereken, megkapaszkodott a rúdban és tartotta a saját súlyát, amit eddig sose csinált, sőt még engem is megkergetett. :) És láthatóan nagyon jól érezte magát, de ez mindig így van. Nagyon jó volt látni, mennyit ügyesedett.
Egyéb meglepetésekkel is szolgált a minap: a nappaliban kapcsolgatta a lámpát, amit igazából föl se ér, és ahogy üldögélt és játszott, egyszer csak hallottam, hogy mondja magában: öt, hát, nént... Csak néztem, pedig nem tanítjuk számolni (bár az egy-kettő-hármat már tudja egy ideje), de valamelyik nap Dezső elszámolt neki tízig, úgy látszik, elég jól elraktározta... Gyakorlatilag hatig tudja a sorrendet, utána már egy kicsit összemosódnak a dolgok, de hogy lássátok, miről beszélek, tegnap felvettem videóra, mindjárt fölteszem. Kedvence az öt és a hat, ezeket mondja legtöbbször, és nagyon szépen.
Rengeteg szót próbál mondani, többnyire az első szótagot, de sokszor kettőt is, olyan fontos szavakat ismer például, mint csempe (kembe/kömbö), palacsinta (panta/panda), bőrönd (bö), eldőlt/elgurult (edö), eltettem/eltűnt (elte), ebbe(n)/abba(n) (embe).
A kevésbé kellemes meglepetés, hogy szombat óta fél-háromnegyed órával tovább alszik reggel (vagyis hétig), cserében viszont délben alig alszik egy óránál többet, ami nekem nagyon kevééééés... Tudom, el vagyok kényeztetve, eddig a két óra volt a minimum, de nem volt ritka a három sem, így viszont alig jutok túl az ebéden és a sziesztán, és már föl is ébredt, én meg nem csináltam semmit.
Biztos eszembe fog még jutni sok minden, majd megírom apránként.