másodszor

Nálam tényleg igazolódni látszik, hogy a második gyerekkel sokkal könnyebb, hiába van rá kevesebb idő - vagy lehet, hogy pont azért: nincs időm annyit görcsölni, nincs időm megpróbálni tökéletes anyukának lenni. :) Az is biztos, hogy Zsófi egy angyal. Már vagy két hete teljesen átalussza az éjszakát este 7-8-tól reggel 6-7-ig, és napközben is jókat alszik, de ami a legjobb, hogy nem nagyon kell altatni. Ha időben le tudom tenni (vagyis kb. egy óra ébrenlét után), általában magától elalszik az ágyában. Pedig ezen sokat törtem a fejemet eleinte, hogy mit fogok Andrissal csinálni addig, amíg Zsófit altatom, mert a fiatalúr alvási szokásaiból indultam ki, őt ugyanis meg kellett tanítani egyedül elaludni, és az nem volt kis munka, kb. 3 hónapos koráig gyakorlatilag kitöltötte az egész napomat. De most van két remekül alvó, tündér gyerekem, akik ráadásul kezdenek egymással foglalkozni: Zsófi figyelmesen nézi Andrist, ahogy játszik, bazsalyog rá, követi a szemével, szóval már ássák az alapokat a bátyisten bálványához. :) Andris pedig rendszeresen odamegy Zsófihoz, megsimogatja, megpuszilja szép óvatosan, és minden kisbabára azt mondja, hogy Zsófi az. Persze amikor szoptatok, és ő valamit játszani szeretne, amihez nekem föl kéne állnom, akkor közli, hogy Zsófit beteszem az ágyikóba, de ennyiben nagyjából ki is merül a féltékenység kimutatása.
És az a legjobb érzés, hogy mindketten elférnek a szívemben, nem lett benne kisebb a hely, sőt... Az első heteket átjárja az érzelmi zavarodottság - mert igenis nagyon furcsa hirtelen egy másik gyereket fogni szinte egész nap a kezedben, akinek más a szaga, más a haja meg a szeme színe, és főleg nagyon más a mérete meg a súlya; és bármennyire is örülsz ennek az új emberkének, végső soron ő még egy idegen, és lelkiismeret-furdalásod van a nagyobbik miatt, akit jól ismersz, és aki hirtelen már nem az univerzum közepe, ráadásul három-négy nap a kórházban elég arra, hogy most már az ő súlya, mérete, sebessége, hangereje legyen a szokatlan... És én még olcsón megúsztam, mert Andris nem büntetett különösebben amiatt, hogy bátorkodtam hazahozni ezt a kis csomagot a kórházból. De aztán eltelt néhány hét, a hormonszintem helyreállt, Andris megszokta az új helyzetet, Zsófi pedig vigyorogni és gurgulázni kezdett, Dezsővel állandóan csak örömködünk felettük, úgyhogy most már teljesen megnyugodtam: remekül funkcionálunk mint négytagú család.