Ja, és el akartam mondani Juci, hogy neked kéne népszerűsíteni a két gyermekes létet, mert most nézem, hogy Zsófi már négy hónapos, és te egyszer sem panaszkodtál ezalatt a négy hónap alatt, ami nekem olyan meglepő, mert én tuti panaszkodnék. Csak tudatni akartam veled, hogy Te vagy a példaképem, és Te tartod bennem a lelket, hogy az élet igenis lehet könnyű és zökkenőmentes két gyerekkel is! Szóval köszönöm! :)
Tamcsi, de aranyos vagy :) Az az igazság, hogy nemigen van mire panaszkodnom, annyira drágák ezek a gyerekek, de komolyan. Zsófi igazi álombaba, eszik, alszik, mostanában már alig sír, Andris meg nagyon jó tesó, szereti a hugit, nem féltékenykedik, nincsenek vele nehézségeim. Szóval inkább dicsekedhetnék, ha lenne pofám, de nincs, mert egyik sem az én érdemem. :) Inkább óriási szerencsém van szerintem, de nem hiszem, hogy ez lenne az általános, úgyhogy inkább nem reklámozom. :)
Mert néha, úgy tűnik, a gyerkőcök is olvassák a blogot, és jól lebőgetik lelkes anyjukat - Zsú legalábbis erről adott számot anno. A büszke,boldog mamaságot azonban szívből kívánom kedves mindnyájatoknak.
Hékás, hova mész?
Kézenfogva (Lázár meg is kóstolta Zsófi kezét, de ezt sajnos nem sikerült lefényképezni)
5 megjegyzés:
Hát, tényleg nem hasonlítanak, max abban, hogy irtó cuki mind a kettő... :))
Ja, és Zsófi még mindig gyönyörű! :)
Ja, és el akartam mondani Juci, hogy neked kéne népszerűsíteni a két gyermekes létet, mert most nézem, hogy Zsófi már négy hónapos, és te egyszer sem panaszkodtál ezalatt a négy hónap alatt, ami nekem olyan meglepő, mert én tuti panaszkodnék. Csak tudatni akartam veled, hogy Te vagy a példaképem, és Te tartod bennem a lelket, hogy az élet igenis lehet könnyű és zökkenőmentes két gyerekkel is! Szóval köszönöm! :)
Így visszaolvasva azért ez elég nyalizósnak hangzik, de akkor is igaz ám! ;)
Tamcsi, de aranyos vagy :) Az az igazság, hogy nemigen van mire panaszkodnom, annyira drágák ezek a gyerekek, de komolyan. Zsófi igazi álombaba, eszik, alszik, mostanában már alig sír, Andris meg nagyon jó tesó, szereti a hugit, nem féltékenykedik, nincsenek vele nehézségeim. Szóval inkább dicsekedhetnék, ha lenne pofám, de nincs, mert egyik sem az én érdemem. :) Inkább óriási szerencsém van szerintem, de nem hiszem, hogy ez lenne az általános, úgyhogy inkább nem reklámozom. :)
Mert néha, úgy tűnik, a gyerkőcök is olvassák a blogot, és jól lebőgetik lelkes anyjukat - Zsú legalábbis erről adott számot anno.
A büszke,boldog mamaságot azonban szívből kívánom kedves mindnyájatoknak.
Megjegyzés küldése