csodás álmok jönnek

Tegnap-tegnapelőtt bölcsinézőben voltam a gyerekekkel, mert szeretném, ha nemcsak Andris menne oviba szeptembertől, hanem Zsófi is bölcsibe. Már el is döntöttem, hova fogom beadni a jelentkezést, mi lesz a második és harmadik opció, és tegnap este teljesen váratlanul rám tört az eddig nevetségesnek tartott gondolat, hogy mikor is kéne elkezdeni dolgozni a harmadik gyereken. A tudatalattim valószínűleg nem helyeselte a gondolatok ezen irányát, és erről álomban figyelmeztetett. Először is azt álmodtam, hogy Zsófit - már nem emlékszem, milyen körülmények között - elveszítettük, és én minden éjjel azt álmodtam, hogy még él, és velünk van, és minden reggel át kellett élnem annak a fájdalmát, hogy ez csak álom volt. Ebből nagyon jó volt felébredni háromnegyed kettőkor, amikor a kisasszony inni kért, elhihetitek. Aztán azt álmodtam, hogy szültem még egy gyereket, és sokkal simábban ment, mint az előző szülés (pedig valami szobakerékpár-szerűségre ültettek föl, és vajúdás közben tekerni kellett), de amikor lenéztem, nem egy egész babát láttam ott, hanem valami véres masszát, benne egy fél tüdőt, kis bordakalitkát, combcsontot, szörnyű volt. Holnap kellemesebb álmokat kérek.