nakérem 2.

Párizsról még annyit, hogy nem a saját autónkkal mentünk, mert a jó öreg Matild már kezd furcsa hangokat kiadni magából, és nem bíztunk benne eléggé, hanem Dezső egyik kolléganője felajánlotta, használjuk az ő autóját, mivel ő hazamegy szabira két hétre. Őt még sosem hagyta cserben az autó, és nem is volt vele semmi gond, egészen kb. félórával a hazaérkezésünk előttig, amikor is (40 kilométerre itthontól) egyszer csak magától kikapcsolt a rádió, aztán a klíma, aztán nem pörgött a kilométeróra, nem mutattak a mutatók, és nem gyorsult az autó. Mindez kb. két perc alatt zajlott le, Dezső gyorsan félreállt a fűre, és ahogy egyszer leállította a motort, az bizony nem indult újra többet. Hát ennek fele se tréfa, hívtuk az autó tulaját, hogy történt-e már ilyen, meg rögtön utána az autóvontatót is. Elektromos hibára gyanakodtunk, bár pl. az ablakemelők működtek. Én próbáltam franciául elmagyarázni a vontatósnak, hogy hol is vagyunk, ami nem volt egyszerű, ugyanis az autópálya-felújítás miatt át voltunk terelve a szemközti oldalra, és nem stimmeltek a kilométertáblák, mint utólag rájöttünk. Kicsit stresszes helyzet volt, főleg mivel nem tudok ilyen szavakat franciául, hogy felüljáró meg leállósáv, de azért az emberünk odaért egy órán belül. Különben nagyon mázlink volt, hogy pont ott robbantunk le, mert ugye a szemközti oldal legbelső sávjában haladtunk, és amellett nem igazán szokott lenni leállósáv vagy füves rész, hanem rögtön a szalagkorlát. Ehhez képest itt volt hely leállni, szóval nem okoztunk dugót vasárnap délután a brüsszeli ringen, ami karmikus szempontból igazán nem lett volna szerencsés dolog, ráadásul egy felüljáró árnyékában voltunk, ami szintén nagyon jól jött, tekintve, hogy 30 fok volt és elszállt a klíma. A vontatós faszi megérkezett, vicces figura volt, közölte, hogy csak elszaladt otthonról papucsban és még pénzt és iratokat is elfelejtett hozni, ami azért baj, mert majdnem üres a tankja. Végül kiderült, hogy volt nála egy tízes, annyiért tankolt dízelt a járgányába. Kérdezte, hogy milyen nyelven beszélünk, azt hitte, hogy ukrán. Összességében olcsón megúsztuk a dolgot, 170 euró volt a vontatás, ami itt nagyon kevésnek számít. Egy belvárosi autószervízhez vontattuk egyből a kocsit, ahol egy magyar srác dolgozik, mindenki hozzá viszi az autóját a magyar delegációból. Kiderült, hogy a generátor szállt el, ezért nem töltődött az akku, így egy idő után elfogyott az áram. Az autó tulajdonosa nagyon-nagyon rendes volt, kifizette a javítást meg a vontatást is, mondva, hogy nem a mi hibánkból történt, vele is megesett volna. Szóval volt egy kis kaland az út végére, még jó, hogy délben elindultunk Párizsból.
Jaj, autókról még annyit, hogy mivel Matild már tényleg nem nagyon bírja a strapát, Dezső vett egy másik autót, konkrétan egy másik Matildot, vagyis egy ugyanolyan típusú, hasonló életkorú, de sokkal jobb állapotban levő Volvo 440-t, ami a régivel ellentétben nem fehér, hanem elegáns szürke, bocs. Bőrüléses, viszont nincs benne központi zár. Ezzel elleszünk egy-két évig, meglátjuk, meddig bírja. A fehér Matildnak augusztusig érvényes a műszakija, utána kitoljuk a bontóba, mert az egész autó nem ér már annyit, amennyibe kerül levizsgáztatni. Addig viszont - hoppácska - én diszponálok fölötte, konkrétan már négyszer vezettem is, ebből egyszer egyedül, ami azért elég para volt, mégis szórakoztató. Nem is vagyok olyan béna, amilyenre emlékeztem.
Aztán megint elkezdődött a suli, közben még itthon szöszmötöltem egy keveset: lemosattam az ablakokat, levettem a függönyöket, kimostam, föltettem - bár nem mindenhova ugyanazokat, ugyanis az egyik szekrénybe be volt hajigálva egy csomó sosem használt függöny, amelyekről kiderült, hogy ebbe a házba készültek, de az előző lakók nem tették fel őket, hanem fenn hagyták a régi, néhol már nagyon szakadt és koszos függönyöket. Na én mindenhova feltettem az újat, ami nem kis munka volt: még be se voltak ráncolva (magyarul nem volt összehúzva a szalag a tetején, hogy szép legyen az esése), és ki is kellett vasalni mindet, mert a szekrényben szerzett gyűrődések nem jöttek ki a mosásban. Azt tudni kell, hogy iszonyat sok ablak van ebben a házban, a nappali ablaka pl. 6 méter széles, a függönyt ugye duplán mérik, és valami őrült képes volt egy darabban megvarratni a 12 méteres függönyt. Na mindegy, én kivasaltam mindet, bár eltartott egy hétig, de most szép.
Aztán volt itt a nővérkém a múlt héten, jártunk Antwerpenben meg Leuvenben, meg főztünk együtt finomakat, bár főleg ő, mondtam is neki, hogy jöhetne gyakrabban, pláne mikor el is mosogatott. Ezen a héten meg Orsi barátnőm volt itt otthonról, tegnap voltunk hármasban Bruggében, fotódokumentáció természetesen ismét csak megtalálható a flickr-en. Szerdán pedig Dezső szülei jönnek, úgyhogy a holnapot takarítással töltöm. :)
A suli is véget ért közben, hihetetlen, hogy többé nem kell hatkor kelnünk, legalábbis egy darabig. Kicsit hiányozni is fog. Szerdán lesz a vizsga, arra is készülnöm kéne még, bár a három könyvet már elolvastam, de nem ártana újra átfutni.
Majdnem elfelejtettem említeni, hogy tegnap volt az első házassági évfordulónk. Ennek örömére nem tudtunk elmenni sehova, mert egy fordításon dolgoztam, amivel csúnyán kicsúsztam a határidőből, úgyhogy egész nap föl se álltam a gép mellől (hajnal négyre azért kész lett). De legalább ágyba vittem Dezsőnek a vacsorát, aki este hattól kilencig aludt, ami egyáltalán nem jellemző rá. Mindenesetre nagy ünneplés nélkül is jó érzés, hogy már egy éve egész jól elviseljük egymást férjként és feleségként. :)
Szintén a mi tavalyi esküvőnkhöz (a templomihoz, május 20.) kapcsolódó tény, hogy a 19-ei hétvégén lesz Jutka barátnőm és Dezső Szabi barátjának az esküvője, akik a mi lagzinkon találkoztak, és hamar rájöttek, hogy nem nagyon akarnak egymás nélkül meglenni. :) Természetesen mi is ott leszünk a jeles alkalmon, és mivel a fenyőharaszti kastélyszállóban lesz, ami Hatvan közelében van, még Gyöngyösön is tudunk aludni egyet (vagy kettőt) a szüleimnél.
Június 6-17. között előreláthatólag otthon leszünk, de még előtte lesz Dezső szülinapja jún. 3-án. Mivel a harmincadik lesz, próbálok valami emlékezetes meglepetést kitalálni, de eddig nem nagyon jött össze. Még márciusban megbeszéltem Anitával, Dezső nővérével, hogy eljönnek az öccse szülinapjára a férjével és két gyerekükkel - de úgy, hogy Dezső ne tudjon róla. A tesóm megvette a repjegyet, hogy Dezső ne lássa a mi számlánkon a költést, mindent megszerveztünk, férjuram mit sem sejtett, míg egy héttel ezelőtt az egyik cimborája el nem szólta magát a telefonban. Kicsit csalódott voltam, mert bár így is nagyon fog örülni Anitáéknak, azért a meglepetés mégis meglepetés (lett volna). A másik tervem az volt, hogy elmegyünk hatan egy hőlégballonos repülésre, már beszéltem is korábban a pasassal, aki szervezi, de erről meg kiderült, hogy sokkal drágább, mint előzőleg értettem - 155 euró fejenként, és nem összesen. Magyarul egy ezres hat emberre, ami azért sok. De vannak még ötletek a tarsolyomban, úgyhogy mindenképpen lesz miről emlékezni a harmincadikra. :)