eltűntem,

de csak azért, mert végre hazajöttünk. Csütörtökön repültem haza Andrissal, nagyon ügyes volt a repülőn, persze nyűglődött szegény, de felszállás közben szopizott, azzal eltelt majdnem fél óra, aztán tisztába tettem a vécében - ekkor nagyon sírt, nem tudom, miért -, majd egy kicsit nézelődtünk, és már szóltak is, hogy csatoljuk be magunkat, leszállás. Szóval gyorsan eltelt a repülőút hálistennek. Miután leszálltunk, nagyon jó kedve lett, vigyorgott nagyokat, amíg vártunk a bőröndre. :) Különben elgondolkoztam ezen a "babakocsival a repülőre" dolgon. Ugye úgy működik, hogy odatolhatod a babakocsit egész a gépig, majd ott kiveszed a gyereket a kocsiból és beszálltok, ők pedig elteszik a poggyásztérbe a járgányt. Igen ám, de egyrészt lóg még rajtad egy-két táska, plusz a babakocsit is neked kell összecsukni, mert a poggyászrakodóktól nem várató el, hogy az összes létező babakocsi csukási mechanizmusát ismerjék. Közben ugye a járni még nem tudó gyermeket nem tudod csak úgy odaállítani magad mellé (a járni tudó meg rögtön elrohanna a turbinák irányába alighanem). Ja, és mi van akkor, ha közben szakad az eső, a hó, vagy csak simán mínusz húsz fok van? Na mindegy, végül sikerült, de nem véletlen, hogy mi szálltunk be utoljára a gépbe. :) A tanulság az, hogy babával repülni nem egyemberes manőver. Mindenesetre Andris nagyon ügyesen abszolválta a dolgot, és mivel 8 óra volt, mire a reptérről elindultunk, szépen aludt is Szarvasig az autóban.
Szombaton megvolt a családi találkozó, összeszámoltuk, már 17 kisklapec van a családban, és majdnem mind ott is voltak, szóval volt egyfajta alapzaj. :) Andris először itt is némileg megijedt, de aztán kapott enni meg hozzászokott a hangerőhöz, és azután már mindenkire vigyorgott. Az idei eresztésből ugye ő a "legidősebb", de jócskán a legnagyobb is, mindenki el volt hűlve, mekkora, és hogy milyen figyelmesen, intenzíven néz. A három héttel kisebb Hunor és a két hónappal kisebb Rebeka is nagyon cuki, az utóbbi ifjú hölgy drámai sikítása többször is megríkatta Andrist. :) Aki egyébként nagyon ügyesen vette a klímaváltozást is (amikor eljöttünk, kb. 16 fok volt Belgiumban, itt meg ugye 39 fok volt pénteken), nagyokat alszik éjjel-nappal, sokat van jó levegőn, szerintem mire hazamegyünk, jó kis színe is lesz. Ráérzett a karonülés ízére, főleg így, hogy mindig egy csomó ember van körülötte, kézről kézre jár, és mindig van valami újdonság, amit lehet nézni. Jaj lesz nekem, ha hazamegyünk, aztán próbálhatom egyedül szórakoztatni egész nap. :)
Vasárnap pedig megkeresztelték a három kis unokatesót (plusz Hunor unokatesóját a másik családból), nagyon aranyosak voltak, senki nem sírt, volt, aki aludt, és volt ugyebár, aki szokás szerint hatalmas cuppogó hangokkal az öklét szopizta. :) A keresztelő után én azonnal kimentem megetetni a kis éhenkórászt, így sajnos nem tudtam meghallgatni a meglepetést: a 10 éve elhunyt nagypapám, aki a szarvasi Ótemplom lelkésze volt, énekelte felvételről a Miatyánkot. (Még jó, hogy előzőleg már hallottam, sőt ott voltam a templomi "hangpróbán", így nem maradtam le róla teljesen.) Az istentisztelet után emlékharangozás volt Tata emlékére (ez volt nagyapám megszólítása a családban). Egyébként Andris napra pontosan tíz évvel később született, mint ahogy nagyapám meghalt.
Most itt vagyunk még szerdáig, utána néhány nap pesti ügyintézés, hétvégén esküvő, jövő héten Fehérvár. Ja, és levágattam a hajam. :) Majd lesz fotó, csak most a mobilinternettel nagyon lassú lenne feltölteni.