Andris megérkezett! (első rész)

Sokakkal beszéltünk már a mai hírekről, de azok kedvéért, akik nem ismerik a részleteket, összefoglalom a nap eseményeit.

Reggel fél hétkor értem a kórházba, még nem sok mozgás volt a folyosókon, csend és nyugalom honolt mindenhol. Judit hétre készült el a zuhanyzással, miegymással, így még maradt negyed óránk egy kicsit rákészülni a szülésre. Persze amikor negyed nyolckor érte jöttek, úgy kellett kapkodni, mert nem sokat teketóriáztak, engem is otthagytak, azzal, hogy majd valaki visszajön értem. Így is lett, egy nővér hozott maszkot, sapkát, amolyan műtősfelsőt és nadrágot, és "nejlonzacskócipőt", átadott egy másiknak, aki leültetett a műtő ajtaja előtt. Valami gasztronómiai übermagazint próbáltam olvasgatni, de nem igazán tudnék felidézni belőle semmit :)

Amikor végre szóltak, hogy mehetek, Judit már a műtőasztalon feküdt, az érzéstelenítést megkapta, és kellően el is zsibbadt, plusz be is kábult egy kicsit (de tényleg csak minimálisan, inkább csak megnyugodott) az ilyenkor kötelezően adott bogyótól. A fejénél ülhettem, a másik oldalán az aneszteziológus hölgy, a "lepedőfal" túloldalán pedig a doktornő, egy kolleganője és egy harmadik - asszisztens - hölgy dolgozott.

Gyorsan történtek az események, amelyeket simán követni tudtam a műtőlámpa tükréből. Előtte aggódtam kicsit, hogy bírni fogom-e nézni, de így, "tükörből" kicsit könnyebbnek bizonyult annál, mint amit vártam. Judit nem látott semmit, annál inkább érzett: ha fájni nem is fájt neki, a húzást-vonást (sőt, könyökkel nyomást!) azért nagyon is érezte.

Nem tudom, mi meddig tartott ténylegesen, de az egész nem tűnt hosszabbnak fél óránál. Mindenesetre a papírokon 8:30 szerepel a születés idejeként. Segítettem lemérni Andrist, tiszteletreméltó 3718 grammos súlyához 51 centis hossz társul, igen jókötésű gyerek, senkinek nem ajánlom, hogy kikezdjen vele :) De a viccet félretéve: gyönyörű (abszolút objektíven nézve is), arányos a teste, arcocskája - bizonyára leginkább Juditnak köszönhetően - gyönyörű (csak ismételni tudom magam).

Azonnal felsírt, mikor kiszabadult a pocakból, majd gyorsan meg is nyugodott, csak akkor bőgött még egy kicsit, amikor egy injekciót kapott, és életében először felöltöztették (az enyémnél jóval tapasztaltabb kezek).