és akkor most panaszkodom :)

Elmondom, hogy vagyok. :) Aki nem bírja a a naturalisztikus részleteket vagy nem kíváncsi rájuk (pl. a mellbimbóim állapotára), az szerintem hagyja ki ezt a bejegyzést.
Azért nem jöttünk haza már hétfőn, mert aznap eléggé magam alatt voltam a kórházban, nem bírtam abbahagyni a bőgést, és a doki úgy gondolta, jobb lenne, ha maradnék még egy napot. A "bánatom" fő oka (természetesen a hormonális hullámvasút, a különféle fájdalmak és a kialvatlanság mellett) az volt, hogy Andris egyre nehezebben akart szopizni. Illetve nagyon is akart ő, rettenetes vehemenciával, csak nem nagyon boldogult a duzzadtabb bimbókkal, és nem volt türelme kivárni, míg a tej igazán elindul kifelé. Ezért folyton eleresztette a mellemet, idegeskedett, sírt, kapkodta a fejét, és amikor újra bekapta, újra nagyon fájt. Ráadásul nagyon nagy erővel szopik, és egy-két napig nem igazán jól tettem rá, és hagytam, hogy csak a bimbón dolgozzon, ezért szép kis repedéseket vájt mindkét mellbimbómba, ami kegyetlenül fájdalmas. Emiatt lassan oda jutottunk, hogy én könnyek között könyörögtem az ordító kisfiamnak, hogy egyen már, de amikor enni kezdett, sírtam a fájdalomtól, és képtelen voltam ellazulni, ami miatt persze neki is egyre nehezebb volt. A nővérek nagyon igyekeztek segíteni, és többnyire az értő kezek segítségével sikerült Andrist rajta tartani a mellemen elég ideig ahhoz, hogy végre bőségesen jöjjön a tej és ő már ne akarjon lecsatlakozni, de nagyon frusztrált a gondolat, hogy egyedül ezt nem tudom megoldani, és mi lesz velem otthon. Ezt a doki is látta hétfő reggel, úgyhogy ezért javasolta, hogy maradjak még egy napot, azalatt hátha összecsiszolódunk még a nővérek segítségével. Hétfő délután volt még egy borzalmas másfél órás menet, amikor két nővér sem bírta elérni, hogy Andris egyen, én meg abbahagyjam a sírást. Végül mindkettő sikerült, én viszont odáig jutottam, hogy nem bírom ezt újrakezdeni három óra múlva, hozzanak egy fejőgépet, és inkább odaadom a gyereknek üvegből a tejemet, ha máshogy nem megy - bár nem pont így képzeltem el, amin persze megint egy jót bőgtem. De a fejőgép végül jó ötletnek bizonyult, bár aggódtam, hogy a cumiból sokkal gyorsabban jön a cucc, és megfájdul a hasa, de nem így történt. 90 grammot benyomott, még volt vagy 30, de nem mertem mindet odaadni neki, mert van egy olyan érzésem, hogy a gyerekem nem ismer határt a szopizásban (erről még később). De így is szépen elaludt. A következő fejésnél viszont csak 60 grammot tudtam lefejni, azt meg úgy éreztem, nem lenne elég, úgyhogy inkább rátettem a mellszívó által már megdolgozott cicire, és minden további nélkül belakmározott. Ekkor támadt az a nagyszerű ötletem (nem tudom, a nővérek miért nem mondták, pedig elég kézenfekvő volt a mellem állapotát és a gyerek türelmét tekintve), hogy nem kell lefejni a tejet, elég csak a mellszívóval elődolgozni kicsit a mellemet, hogy a bimbóudvar megpuhuljon, a bimbó kiemelkedjen, és a tej szinte azonnal jöjjön a kis mohónak. Ezzel a megoldással most már elég simán megy a szoptatás. Sajnos a másik probléma, a berepedezettség még nem oldódott meg, pedig kezelem mindenféle módon: lanolinos kenőcs, amit a kórházban adtak, Garmastam, még Neogranormont is kentem rá, de baromi nehéz volt lemosni; a bal mellemet két napja csak fejem, mert nem merem a gyerek szájába adni, annyira csúnya árok van rajta. De úgy érzem, még a (kézi, gépi, mindegy) mellszívó is megkínozza, mert nem javul semmit. Ma már kézzel fejtem, de így meg sokáig tart és nem jött le annyi. A jobb mellemen igyekszem a gyerkőcöt fekve meg fordított pozícióban szoptatni, mert a normál helyzetben nagyon harapja a sebet (de ez már legalább kezd rendbejönni). Emiatt néha még elég feszült a testtartásom szoptatás közben, pedig mindkettőnknek jobb lenne, ha én is el tudnék lazulni (arról nem beszélve, hogy nem fájna így a hátam). De bízom benne, hogy néhány nap alatt meggyógyul a mellem. Ami egyébként rettenetes nagy lett, hiába vettem elővigyázatosságból D-s kosarú meg L-es méretű szoptatós melltartókat, sajnos még ezek se mindig kényelmesek. De hát nagy a fogyasztás, szegény cicik csak próbálnak alkalmazkodni. Ma pl. 120 ml lefejt tejet úgy benyakalt a gyerek, hogy meg se kottyant neki. Én meg csak aggódtam, hogy fájni fog a hasa, de szerencsére nem.
Most már nem kapkod úgy a szopi elején, nem idegeskedik, de csak azért, mert mindig bekészítem neki a cicit kézi fejőgéppel, hogy könnyen be tudja kapni a bimbót és jöjjön bőven a tej szinte rögtön. Ez viszont olyan logisztikai kihívást jelent, hogy ha éjjel felsír, hogy éhes (vagy tulajdonképpen bármikor), akkor nekem még kell pár perc, hogy elkészüljek a szoptatásra, ami alatt valaki másnak kell foglalkoznia vele. Ez most még viszonylag oké, amíg anyukám itt van, és Dezső is félig-meddig szabin, de hosszú távon elég problémásnak érzem.
Különben nagyon érdekes nála, hogy egyedül a szopizás nyugtatja meg. De ehhez nem kell az, hogy kaja is jöjjön abból, amit szopizik. A legjobban a kisujjakat szereti. Ezt a kórházban mutatta nekem egy nővér, amikor már órák óta nem tudtam megnyugtatni a gyereket, még evéssel sem. Azt mondta, csak egy kis kontaktusra van szüksége, úgyhogy bebugyolálta, egy picit elment vele sétálni (erre én még akkor nem voltam képes), és engedte, hogy szopizza a kisujját. Ezt a módszert én is kipróbáltam később, és nagyon bevált, a gyerek mindig azonnal megnyugszik tőle, sőt a furcsa az, hogy akkor is megnyugtatja, ha éhes, akár egy órát is tud még várni a kajára egy kisujjal a szájában. (Egyszer kénytelen voltam kipróbálni a kórházban: fél kezem a gyerek szájában, a másik féllel a mellszívót tartottam.) Úgyhogy egy kicsit aggaszt ez a dolog, egyrészt amiatt, mert a gyerek folyton úgy csinál, mintha enni kérni ("cápázik"), de simán beéri egy kisujjal is, szóval honnan tudjam akkor, hogy éhes vagy nem? Egyébként nagyon jól eszik és simán elvan 3-4 órát két evés között (sőt ma és tegnap reggel 5 órát aludt egyhuzamban evés nélkül). Másrészt az is aggaszt, hogy nem akarom, hogy ez az egy dolog legyen, ami megnyugtatja, mert ez így nem sokkal jobb, mint egy cumi. A saját kezét is megtalálja és hangosan cuppog rajta, de az nem teszi boldoggá hosszú távon.
Na most mennem kell, mert éhes a kis legény. :) Majd folytatom.